Rólunk mondták elégedett megrendelőink
2011 ben bíztuk meg a céget nyaralónk felépítésével Gárdonyban.
A munka elkészült a megbeszéltek szerint.
A cég munkájával elégedettek vagyunk, voltunk.
Munkájukat elvégezték becsülettel.
/ Prof Dr Szentirmay Zoltán és neje Dr Dolhay Lilla /
" Már egy éve hogy megépítettem a házam.
Csak jó emlékek maradtak bennem.
Igazán kellemes meglepetésben volt részem.
Munkájuk makulátlan, semmi kivetni valót nem hagy
maga után. Szép munkát végeztek."
/ Kiss Annamária-Budapest /
" Nem volt gond. Megbeszélt a színekek, azaz kiválasztottuk egy skáláról,
és a szakik már álltak is neki a glettelésnek. Szép sima falak, szépen felcsiszolva.
A végeredmény is szép lett. Munkájukra nagyon igényesek,
figyelnek a részletekre is. Ezért Őket, bátran ajánlom minenkinek.
Rájuk bíztam az anyagbeszerzést is."
/ Kováts Attila - Érd /
" Meglepő volt a cégvezető pozitív hozzáállása a munka folyamán.
Nagyon elégedett voltam velük. Mindenképpen megemlíteném,
hogy tiszta és rendes munkát végeztek nálunk is.Sok kivitelező
hanyag módon, sok szemetet hagy maga után."
/ Tóth Imre - Budapest /
" Egy Budapest közeli lakóparkban vettünk házat, A szomszédnál lettünk figyelmesek a cég munkájára.
Igaz lett volna más cég, és vállalkozás akit válaszhazttunk volna, mert olcsóbbak voltak kevéssel.
Szép környezet fogad, mikor érek. A szomszédok házait is Ők csinálták. A hőszigetelésünk szép lett,
nem csíkos, és nem is gödrös mint másoknál láttam. Elősször meglepő volt a mottójuk.
" Előleget nem kérünk, utólagot nem várunk!"
Édesanyám házát is leszigetelték azóta. :)) Forduljanak hozzájuk bizalommal, és az építkezés
lezajlik Önöknél is zökkenőmentesen.
/ Balázs Gabriella - Vác /
" Alvállalkozóként hagyományos szerkezeti építésű ház kivitelezésén dolgoztak.
A megrendelő elvárásait maximálisan szem előtt tartva, a határidő előtt befejezték
a munkát. A következő házépítésnél is együtt fogunk dolgozni."
/ Böde Mihály- Budapest- Létesítményfelelős /
" 2009-ben mi is megkerestük a céget, mivel családi ház építés előtt álltunk.
A tervek átadása után, hat napra, megkaptuk az ajánlatot, mely kedvező volt részünkre.
Családi ház építés esetén is mindenkinek ajánlom ezt a vállalkozást. Mi nem csalódtunk
bennük."
/ Takács Nikoletta - Vecsés /
" Mi folyamatosan kijártunk a házunk építése alatt, figyelemmel kisérve a munkavégzést.
Sajnos már volt rossz tapasztalatunk építős szakemberekkel, de a Lakásfelújítás1 Kft-t
csak ajánlani tudom mindenki figyelmébe. Rugalmasak, a munkát becsületesen végzik,
az eredmény egyszerűen tökéletes.
/ Kovács Andor - Gödöllő /
Ajánlom minenki figyelmébe ezt a vállalkozást.
5 hónap alatt felépítették családi házunkat.
Gyors, szakszerű munkájukkal mindvégig elégedettek voltunk.
Örülünk annak, hogy Őket választottuk.
/ Kaltenberg József - Szolnok /
2007-ben családi házunk építésekor a céget kértük fel a tetőnk elkésésére.
Korrekt munkát végeztek, betartva a határidőt. Ajánlom figyelmébe a cégvezető
határozott egyéniségét, nagyfokú hozzáértését a munkákhoz.
/ Tóth János és neje Veresegyház /
Szobafestés Árak, Lakásfelújítás, Kőműves munka Árak megtekintéséhez kattintson ide